Polgármester: Nagy Lajos
Kissolymos a Küküllők fennsíkjának közepén, Hargita megye délnyugati részén terül el. Munkaszerető lakói földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. A falu lakosságának nagyobb része unitárius, kis számban élnek reformátusok is. A falu az 1330-as évek pápai tizedjegyzékében szerepel először Solomus alakban – Nagysolymossal egyaránt elnevezése a solymárokkal és a sólyomadóval hozható kapcsolatba. Apafi Mihály fejedelem új adót vetett ki: a sólyomadót. A székelyföldön a legtöbb solymár Lövétén, Vargyason, Sófalván és a két Solymoson lakott. Ők szolgáltatták be a fejedelmi udvarnak, a török Portának szánt vadászsólymokat. A legenda szerint két testvér alapította a két falut. Nem tudtak megosztozni az örökölt földek fölött, hát sólymaikra bízták a választást. A nagyobbik testvér madara Nagysolymos völgye felé, a kisebbik testvéré Kissolymosi völgye felé repült. A török időkhöz kapcsolódó másik legenda szerint a ma is Várhegynek nevezett domb tetején állt Domán török pasa vára, kinek virágoskertje a Rózsásponknak nevezett helyen, a várral szemben volt. Az egyházi jegyzőkönyvek bizonysága szerint 1760-ban a községben már unitárius iskola működött. Az unitárius templom pedig 1799 és 1814 között épült meg. Jánosfalvi Csoma István 40 évi tanárkodása alatt olyan híressé tette a községet és az iskolát, hogy a Homoród-mente, Segesvár, Szászkézd unitárius népe is ide küldte tanulni fiait. Több jeles ember került ki innen: köztük Mihály János, Udvarhelyszék híres királybírája és Augusztinovics Pál, királyi főkormányi tanácsos, az unitárius egyház főgondnoka is. Augusztinovics nagy pártfogója volt továbbá az ifjúságnak, szerepet vállalt nevelésükben. Tiszteletére az általános iskola – mely 1-8 osztályos – az ő nevét viseli. A tanulók részt vesznek a körzeti szavaló- és matematika versenyeken, gyermekszínjátszó fesztiválokon, ahonnan szinte mindig díjakkal, dícséretekkel térnek vissza. A községben jelenleg egy óvoda is működik. „Kissolymos sáros, de barátságos.” Furcsán hangzik, de aki járt már Solymoson, biztosan ismeri az ezzel a mondással együtt járó „vendégmarasztaló sár” kifejezést. A gumicsizma elterjedése előtt a falu apraja-nagyja sáros időben falábakon járt. Az idős emberek elmesélése szerint nem jelentett nehézséget a falábbal járás.
A kisgyermekeket, amint elkezdtek járni, falábakra állították, hogy minél ügyesebbek legyenek. A jól egyensúlyozók önállóan, mások botok segítségével közlekedtek. Nem egyszer megtörtént azonban, hogy a nagy sárba besüllyedt a faláb, s bizony fenékre estek vagy orra bucskáztak. Nem jelentett szégyent letenni a falábakat a templom cintermébe vagy éppen a kultúrotthon előterébe, s ropni a táncot reggelig.